Rajthely változás! - információk lejjebb
A teljesítménytúránk egyéni túraként teljesíthető az alábbiak alapján:
Sportegyesületünk az egyéni szabadtéri sportok gyakorlásának elősegítése, támogatása, és a túrázó, teljesítménytúrázó közösség fizikai és mentális egészségének védelme, és megtartása érdekében a hatályos védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelettel összhangban biztosítja az alábbiakat az egyéni túrával kapcsolatban:
- Egyesületünk a jelenlegi korlátozott helyzet kialakulása kapcsán úgy döntött, hogy támogatva az érdeklődők, túrázni vágyók igényét, a túra eredeti napján mindenki számára ingyenes részvételt biztosít, azaz nincs nevezési díj (az Egyesület tevékenységének önkéntes támogatása a kihelyezett üvegperselyben lehetséges, köszönjük!),
- a XIX. kerület, Kós Károly téren, lényegében az eredeti helyszínen (a park észak-keleti sarkánál), de a parkon kívül, azaz a parkolóban (Budapesti Munkás Szent József templom előtt, a túloldalon) jelen leszünk a meghirdetett időben, és biztosítunk az egyéni túrázóknak itinert, térképet,
- ez az útvonal és időpont csak egy lehetséges támpont és ajánlás az erdő látogatására, és tájékozódásra az egyéni sporttevékenység gyakorlóinak
- a túra nem vezetett, és nem csoportos szerveződésű, azaz egyénileg történik a sporttevékenység,
- a túra teljesítésével a mai napon mindenki számára biztosítunk bélyegzést (beszámítható a meghirdetett Kupába), és oklevelet, kitűzőt (egyéb időpontban történő teljesítés is lehetséges a honlapon található szabályok szerint),
- a túra útvonalán sem bélyegzős, sem kódos ellenőrzőpontok nem lesznek, így szükséges a hátizsákba italt, ételt, édességet bepakolni,
- a szokásoktól eltérően a beérkező túrázóknak sem ételt, sem italt nem tudunk biztosítani,
- a változtatás jogát fenntartjuk, így aznap a helyszínről bármikor eltávozhatunk, illetve a helyszínen történő megjelenésünk is elmaradhat (ebben az esetben legkésőbb 2021. 04. 30-án, pénteken 19 óráig információt adunk ki a tturak.hu és a sarokko.hu honlapon a túra kiírásánál),
- a helyszíni megjelenéssel minden túrázó elfogadja, hogy egyéni túrát teljesít, a helyszínen és a túrán saját felelősségére vesz részt, és az Egyesülettől semmilyen jogcímen nem követelhet kártérítést!
A résztvevő egyéni túrázók a megjelenéssel elfogadják az alábbi szabályokat, azaz:
- a helyszínen a túrázók számára az orrot és szájat eltakaró maszk viselése kötelező. Legyen mindenkinél maszk! - A túra útvonalán "az egyéni szabadidős sporttevékenység során nem kell a maszkot viselni"! (a Kormány 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelete a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról)
- a helyszínen parkoló autónál maximum négy túrázó tartózkodhat (mások távolabb várakozzanak), de lehetőség szerint egy fő képviselje az együtt érkezőket!
- a helyszínen különösen, de a túra közben is tartsuk meg a 1,5 méteres távolságot, sehol se tömörüljünk!
- javasoljuk, hogy aki teheti, a közösségi közlekedés eszközeit vegye igénybe!
- kérjük, hogy a gépjárművel érkezők tartsák be a KRESZ szabályait a parkolásnál!
- aki bármilyen tüneteket észlel magán, vagy nem egészséges, az ne érkezzen a helyszínre!
Köszönjük a szabályok megértését, betartását!
Szintidő nincs, de a résztvevőknek legkésőbb 18 órára be kell érkezniük a Célba!
A túra a Budapest Kupa, a 20-21 MINI Kupa, a Páratlan Kupa és a Félmillió Lépés része.
Mindenkit szeretettel várunk!
Térkép: a Budai-hegység turistatérképe.
A Rajt megközelítése:
A Rajt a Határ úti M3-as metrómegállótól 1 km-re található, a Wekerletelep közepén lévő parknál: Budapest, XIX. kerület, Wekerle, Kós Károly tér - Sakkozóhely (a tér Észak-keleti sarka) közelében található, a kerítésen kívül parkoló autónál
Megközelítése: Weboldal (BKV): http://bkv-jaratok.altalanos.info/hely.php?id=82
Kós Károly tér megálló
99-es busz Blaha Lujza tér M irány
148-as busz Kőbánya-Kispest M irány
Pannónia út megálló
148-as busz Csepel, Soroksári rév irány
199-es busz Áchim András utca irány
99-es busz Pesterzsébet, Mátyás király tér irány
Kós Károly tér megálló
148-as busz Csepel, Soroksári rév irány
199-es busz Áchim András utca irány
99-es busz Pesterzsébet, Mátyás király tér irány
Autóval parkolás a térnél, és a környező utcákban.
Útvonal:
10x Wekerle, Kós Károly tér - Mészáros Lőrinc utca - Távíró köz - Kiserdő - Távíró köz - Mészáros Lőrinc utca - Wekerle, Kós Károly tér
Rajt:
2020.05.01. 08:00 - 09:00
Budapest, XIX. kerület, Wekerle, Kós Károly tér
Nevezési díj:
0 HUF
Távolság:
40 km
Szintemelkedés:
100 m
Szintidő:
Szintidő nincs, legkésőbb 18:00 órára a túra indulóinak be kell érniük a Célba.
MTSZ pontszám:
62,00
TTT pontszám:
41,50
MSTSZ pontszám:
C41/9
Díjazás:
Oklevél + Kitűző
Útvonal:
5x Wekerle, Kós Károly tér - Mészáros Lőrinc utca - Távíró köz - Kiserdő - Távíró köz - Mészáros Lőrinc utca - Wekerle, Kós Károly tér
Rajt:
2020.05.01. 08:00 - 11:00
Budapest, XIX. kerület, Wekerle, Kós Károly tér
Nevezési díj:
0 HUF
Távolság:
20 km
Szintemelkedés:
50 m
Szintidő:
Szintidő nincs, legkésőbb 18:00 órára a túra indulóinak be kell érniük a Célba.
MTSZ pontszám:
31,00
TTT pontszám:
20,75
MSTSZ pontszám:
D20/5,5
Díjazás:
Oklevél + Kitűző
Útvonal:
3x Wekerle, Kós Károly tér - Mészáros Lőrinc utca - Távíró köz - Kiserdő - Távíró köz - Mészáros Lőrinc utca - Wekerle, Kós Károly tér
Rajt:
2020.05.01. 08:00 - 14:00
Budapest, XIX. kerület, Wekerle, Kós Károly tér
Nevezési díj:
0 HUF
Távolság:
12 km
Szintemelkedés:
30 m
Szintidő:
Szintidő nincs, legkésőbb 18:00 órára a túra indulóinak be kell érniük a Célba.
MTSZ pontszám:
18,60
TTT pontszám:
12,45
MSTSZ pontszám:
E12/4
Díjazás:
Oklevél + Kitűző
Útvonal:
Wekerle, Kós Károly tér - Mészáros Lőrinc utca - Távíró köz - Kiserdő - Távíró köz - Mészáros Lőrinc utca - Wekerle, Kós Károly tér
Rajt:
2020.05.01. 08:00 - 15:00
Budapest, XIX. kerület, Wekerle, Kós Károly tér
Nevezési díj:
0 HUF
Távolság:
4 km
Szintemelkedés:
10 m
Szintidő:
Szintidő nincs, legkésőbb 18:00 órára a túra indulóinak be kell érniük a Célba.
MTSZ pontszám:
6,20
TTT pontszám:
4,15
Díjazás:
Oklevél + Kitűző